A hétvégén elvesztettük Borvidék-szüzességünket. Azt mondták fájni fog - szerencsére nem így lett. Helyette egy fantasztikus bő napot töltöttünk Szekszárdon, jó társaságban egy olyan rendezvényen, ahol mindenki megtalálta a számítását, akár élete eredményét akarta megfutni, akár az év futófesztiváljára készült, ahol egy brutális bulin vett részt - futócuccban.
A nevezésünk még tavaly megtörtént, mivel személyesen fizettem be Márkus Öcsinél, így akkorra datálódik ismeretségünk. Már eleve az, hogy egy verseny nevezési díjának kifizetése egy órát vett igénybe, mert leültünk és beszélgettünk futásról, kuriózumnak számít, előrevetítette a hozzáállást a szervezők részéről.
Szálláskeresés közben látszódott, hogy nem hétköznapi verseny, a szállások nagy része már télen elfogyott, a hotelek, panziók MINDEGYIKE tudott a versenyről. Végül a versenyközpont szomszédságában találtunk egy kiadó lakást nagyon jó áron, természetesen itt is egyből vágták mire is megyünk.
A verseny előtt már hetekkel kis csoportunk készült, itt tudtuk, hogy crazy futam lesz, lett csoport egyenpólónk (mondjuk a hivatalos finisher is fantáziadús), de ez a diszkrét rózsaszín mégis férfiasabb, meg nem annyira feltűnő. Mivel Sárvár után két héttel, UB előtt hárommal volt, így a 28 km/760 m szint pont ideálisnak tűnt egy hosszabb futásnak. Mondjuk én mindig ilyenkor szoktam a legrosszabb állapotban lenni, ultrák után két héttel vagyok fizikálisan a mélyponton, de bíztam benne, hogy jó társaságban ez nem lesz gond, majd legfeljebb megyünk kicsit lassabban.
A rajt egyszerre volt a 4,5, 13, 21 és 28 km-es távoknak, eszméletlen tömeg lepte el a teret, jó hátra álltunk, mire a rajtkapuhoz értünk percek teltek el. Renivel és Jocival akadtunk össze, azt beszéltük, hogy megyünk együtt az elején, aztán majd meglátjuk. Az első négy és félen velünk volt még Reni leánya, Panna is, tök jó fej, be nem állt a szája végig, mikor ő befejezte, maradtunk hárman - meg az a párszáz ember, akikkel kerülgettük egymást.
Az első, városi szakaszon a frissítések disztingváltak voltak, volt víz, izo - na meg fröccs. Utóbbi sokat volt napon, kifejezetten meleg volt pár helyen, így maradt a vízzel frissítés. Először az első váltópontnál tartottunk nagyobb szünetet (pontosabban: frissítettünk alaposan) itt összeverődött egy laza 10-20 fős társaság, akikkel aztán jó darabig együtt haladtunk, közös volt bennünk hogy asztaltól-asztalig tartott a futás, a felfeléket csak ímmel-ámmal.
8 km-t elég nehezen értük el. Nem azért, mintha eltévedtünk volna, hanem a távolságot jelző táblát ellopták és a tetteseket csak jóval később értük utol. Nem ők voltak az egyedüliek, gyakorlatilag a verseny szerves része a "Mindenki vigyen haza valami emléket" mozgalom, és nem csak a mozdíthatókat. A kihelyezett motivációs táblák közül pár szimpatikusat mi is lecsavaroztunk (Joci felkészült, volt nála bicska, csavarhúzó. Most már én is a versenycsomagom részévé teszem ezeket), az aszfaltra írt üzenetek és a nagyon magasan kifeszített molinók megúszták.
Valahol a sokadik frissítésnél hármasban maradtunk, innen a már nem annyira szomjas triónk acélosnak nem nevezhető részeredményekkel haladt kitartóan a cél felé, lelkiismeretesen végigkóstolva a szekszárdi borászat remekeit. Meg a pálinkászatokéit is.
Bevallom, a végén már jól esett, mikor az utolsó emelkedőt magunk mögött hagytuk és bent a városban már normális iramban nyomtuk, kissé sokáig voltunk a pályán, azt hiszem mindegyikünk PW-t (Personal Worst) futott ezen a távon, még az ivással eltöltött időt leszámítva is. Autentikus négykézlábazással értünk célba Jocival (Reni futott, tele volt a keze táblával)
Ennek a táblának semmi keresnivalója nem volt ott. Viszont ezt a fotót egy napsütötte délutánon még meg kell ismételni!
Beérkezés után gyors fürdés, majd vissza a térre vacsorázni, bandázni, utána a kemény maggal vissza a Bodri pincészetbe, délután itt frissítőpont volt, este after-party. Itt jegyeztem meg Öcsinek, hogy a verseny annyira jó, mint Sárvár, remélem érezte benne a dicséretet. Fergeteges táncos, bulizós éjszaka, majd elindultunk a töksötétben vissza a városba, mivel térerő híján nem tudtam taxit hívni. Párszáz méter múlva viszont ott termett egy a semmiből és ingyen(!) bevitt minket a belvárosba, "Úgyis arra megyek!" mottóval.
A vasárnapi morning runt kihagytuk sajnos, siettünk haza, de most már tudjuk, hogy jövőre előtte és utána is adjunk ezekre több időt, megéri.
A verseny? Nagyon jó vonalvezetésű pálya, a szintet nem lehet nagyon észrevenni, az emelkedők rövidek és nem túl meredekek, bár nagy mennyiségben azért érezhetőek. Kis szakaszon saras volt, de aszfaltcipőben az sem okozhatott gondot, nem csúszott annyira. A kilátás, a meglátogatott helyek gyönyörűek, én folyamatosan fényképeztem. A helyiek szenzációsak. Nem egyszerűen elviselik a futókat, kivétel nélkül jó fejek, egyik-másik pincénél egy falunapot megszégyenítő kiszolgálás, hangulat volt, a visszafogott nevű "Fuss baszod!" frissítőpont pedig igencsak vendégmarasztaló.
Van, aki szerint ez megcsúfolása a futásnak, a futóversenynek. Csak jelzem, aki akart itt is versenyezhetett, a feltétel adott volt hozzá, a frissítőknél előbb volt a víz, izo és csak a legvégén az alkohol, lehetett nyomni, menni. Viszont fogadjuk el, hogy van akinek az okoz örömet, ha évente egyszer lila parókában, rózsaszín tütüben ökörködik egyet sok társával együtt, miközben fut. Aki elég toleráns, az el tudta ezt fogadni, én se hülyéztem le azokat, akik egy korty nélkül abszolválták a futamot.
A végére egy személyes élmény:
Mikor Öcsit először az online világban megismertem egy pillanatig szívtelen, lelketlen dögnek gondoltam a megszólalásai miatt. Most már tudom, hogy azért, mert szívét-lelkét ezekbe a versenyekbe teszi.
