Az Olimpia kapott egy hetet, amíg azzal foglalkozhattak az emberek. Utána viszont könyörtelenül jött a nyár hétvégéje (az UB papíron még tavasszal van), mikor is a Deseda ultramaraton és a Korinthosz.hu (weboldal szerint ejtsd: korintoszponthu) egyszerre ejtette rabul a mértéktelen futás szerelmeseit. Mi a mediterrán életérzést választottuk, ebben szerepet játszott a rendezőgárda (nem kétlem, hogy a kaposváriak is odateszik magukat, de dönteni kellett).
Három héttel a 12 órás OB előtt Erikának fel se merült az egyéni indulás, nekem a júniusi 5 hét alatt három ultra utáni pihenés miatt nem lett volna normális egyedül, így a Running Parents reaktiválva lett és párosban neveztünk. Két héttel a verseny előttig úgy tűnt jól halad a felkészülés, mikor is egy erdélyi kiruccanás reggelén a kocsiba pakolva előrehajolva maradtam. Ezt követte négy nap túrázás, sátorban alvással súlyosbítva, ami a felkészülést keresztbeverte. Hazaérkezésünk után irány Kata, bízva a csodában, ő Kiszomborra irányított azonnal, így egy héttel a rajt előtt meglátogattuk kedvenc sámánunkat, aki fél óra alatt tudott is adni normális mozgásszabadságot nekünk (Erika is igénybe vette, ha már arra járt). Csak sajnos ezek után a kezelések után három nap nyugi van, így az utolsó héten maradt egy keddi laza a hirtelen felindulásból elkövetett Balaton-parti kiruccanáson, majd csütörtökön egy irampróbálgatós, nemrápihenős fokozó, ahol kiderült, hogy futni tudok de a sebességre vigyázni kell, normális iramnál megfájdul még a derekam, gondolom a kalimpálástól. Szóval 4:30-as maratonra lőttem be magam, edzésnek jó lesz az hangulattal.
A verseny bő kétórányi autózással elérhető, ehhez csak reggel háromkor kellett kelni, hatra már a szekszárdi piacon kerestük a versenyközpontot. Jelentkezés, bandázás, ismerősök keresése, beszélgetések és már indultak is. Nálunk "szokás szerint" Erika kezdett, ez mindig így van, csak egyszer váltunk, ő futja az elejét én a végét. Ez a taktika eddig soha nem jött be ha az eredményeket nézzük, most különösen öngyilkosnak tűnt már előre is, de hát így szoktuk.
Felhívnám a figyelmet a hölgy "Álmai széldzsekijére"!
Rajt után kiautóztam Keselyűsre, ott lesz a váltás. Leparkoltam, rendezők sehol, kicsit aludtam a kocsiban majd a kocsi mellett az árnyékban. Megismerkedtem Őcsi apukájával, feltankoltam a kulacsokat, bekevertem azt a "szar izót", beszélgettem kicsit Öcsivel (melynek hatására az őszi versenyek módosulnak majd) és már jött is a telefon Erikától, hogy 50 perc múlva érkezik. Ez így tök jó volt, azt tudom, hogy a MÁV példát vehetne róla, ha 50-et ígér, akkor az annyi is lesz, így be tudtam melegíteni, fel tudtam készülni normálisan.
10:30-kor váltottunk és nekiindultam a napsütötte gátnak. Hamar utolértem Kozma Zsoltit, aki egészségügyi problémák miatt belassult, sőt futni se nagyon tudott. Kicsit jött velem, beszélgettünk, majd elhúzott, pontosabban én lemaradtam, hihetetlen számot csipogott be az első km-re az órám, lelassítottam. De kis idő múlva Zsolt újra gyalogolt, lehagytam, újra futott utolért. Ezt Bajáig csináltuk, ott magához tért és faképnél hagyott. Közben elhangzott az "Ultrát nem adunk fel - kivéve az UB-t" mondat, ami rám már tavaly óta nem érvényes...
Kicsit beszélgettem Sziszóval, aki erre a versenyre készülve lesérült és most kerékpárral kísért valakit, csak tippem van, mert Mikivel és Tündével együtt olyanok voltak, mint fizetett hangulatfelelősök, cikáztak a futók közt, poénkodtak, beszélgettek. (Jó, tudom a nemíromlenevű duót kísérték)
Játék a számokkal, avagy használjuk ki az órám képességeit. A derekam miatt nem tudtam normálisan futni (haha, mintha máskor igen!), rövidebbeket léptem a szokásosnál. Ez óra szerint a normál 1,0-1,05 m helyett 0,9 m-t jelentett. Mint kiderült, ez jó a deréknak, de rossz a combnak, félmaraton után teljesen beállt. Persze ebben ludas lehet az is, hogy az iram miatt, hogy tartsam, a lépésfrekvenciám lényegesen magasabb volt (175-ös átlag), mint egyébként. Emiatt vagy ettől függetlenül a pulzusom is végig magas volt, a CardioControl szerint 157-es a laktátküszöböm (elég alacsony fordulatszámon üzemelek, nyugalmi pulzus 52-54, edzés előtt mikor felveszem a pulzuspántot 70 körül van), ehhez képest most 152-es átlagom lett 40 km-en, többször kikandikált 160 fölé. Ultrát 135-ön, normális, közepes futást 145-ön futok, 150 fölé csak a tempófutásokkor engedem. Gondolom minden összefügg mindennel, érdemes lehet figyelnem erre is.
A frissítő után felkanyarodtunk a bőrgyógyászok-álma hídra. A kerékpárúton takaros púposodások voltak elég sűrűn és ennek hangsúlyozására ezeket a pattanásokat pirosra festették. Gusztusos kis mű lett.
A híd után a Duna bal partján futottunk, azt tudtam, hogy a bajai Türr István hídig itt megyünk, ami azért még messzebb van.
Napi tudományos rovat:
A bajai születésű Türr István volt a Korinthoszi-csatorna építésének egyik szervezője, ezzel is kötődést biztosítva a Spartathlon korinthoszi résztávja és a Korinthosz.hu (weboldal szerint ejtsd: korintoszponthu) versenyek közt.
A Duna-töltés kb. annyira volt mozgalmas, mint a HTMV bármelyik szakasza. Vagy mint kívülállóként nézni egy magyar bajnoki focimeccset. Ezen rengeteget tudtak a frissítőpontok (mai divatos nevükön: Pokestop-ok) javítani, élmény volt minden fehér sátor, nem véletlen, hogy összességében negyedórát elvesztegettem náluk, de ezt bánom a legkevésbé. Sajnos nincs Pokestop pokemon nélkül, meg is jelentek, de szerencsére csak kevesen. Itt nem kék denevérek, sárga elefántok meg partisapkás kukacok voltak, helyettük körömnyi böglyök sorjáztak elő. Egy minimum CP500-as olyat mart belém, hogy reflexből összerándultam, a derekam jelezte is, hogy ezt ne tegyem. Innentől már nem is ment, fájt annyira, hogy elvegye a kedvem a futkározástól.
Magának mi Baja? Nekem egy csipetnyi civilizáció, ahol nem csak futók, kísérők és segítők vannak, hanem muglik is. A sziget előtt parti sétány, ezt a részét Bajának még nem ismertem, szép nagyon. Az éttermek felett futni nyálcsorgató, halászlé, rántotthús és pizza illata kering, nincs nálam pénz, így megyek tovább.
Erikával találkozunk, eddig csak telefonon beszéltünk a nap folyamán, talált magának társat a várakozásban, nem unatkozott szerencsére. Valaki bekiabálja, hogy már csak 10,5 km. Köszi! Tudom! 'nyád!
Gyaloghídon át egy másik szigetre, meredek, megmásszuk a bajai havasokat. Túloldalon párszáz méter után kavicsos erdei út, a kanyar elég jól fel van festve, oszlopra, karóra, kavicsra, mindenhova sárga nyilak kerültek. Utána viszont hosszú-hosszú ideig semmi, el is bizonytalanodom, hogy jó helyen vagyok-e? Nem emlékszem kereszteződésre, de attól még lehetett, én meg itt bóklászok egy Baja melletti szigeten, ahol ki tudja mik élnek. Pár km múlva futó, megelőz, akkor jó az irány. Még egyszer bizonytalanodtam el, az utolsó frissítő előtti elágazásnál, de ez gyorsan korrigálva lett. A kiírás szerint a Futrinka utcában járunk, egy ház előtt bográcsban halászlé készül. Poénból megkérdezem a gazdát, hogy megkóstolhatom-e, olyan finom az illata, de lekoptatott, hogy még messze nincs kész, íze még nem jó. Mondjuk én a szegedi halászlét szeretem, bár ettem már Baján is finomat, csak abba tettek spagettit is, azt meg hogy?
A cél előtt Erika elémjött, hogy együtt fussunk be, elkezdett szökdécselni, mutatva milyen friss, én se hagytam magam és egyáltalán nem kecses, de egy kergemarhakóros bakkecske ugrálásával értünk be. Szépek lehettünk.
A végére is maradt ámulnivaló a segítőkön. Célbaérés után a kezembe nyomtak kétezer forintot, hogy visszaadták a chip kaukciót. Úgy vették le a csuklómról, hogy észre sem vettem. Gyorsan megnéztem, hogy az órám és telefonom megvan-e, szerencsére a kleptománia nem öltött kóros méretet.
Kaja, majd megköszönve a versenyt Öcsiéknek alapos búcsúzkodás után irány haza. Abban megegyeztünk, hogy ez jó volt versenynek, edzésnek és közösségi élménynek is. Még sok ilyet kívánok!
Szerintem mi jövőre is betervezzük a Korinthosz.hu-t (weboldal szerint ejtsd: korintoszponthu).
