Fiam, aki most múlt 14 éves nagy titokzatosan írogatott a gépén a héten. Tegnap este ideadott egy pendrive-ot, rajta egy *doc állománnyal, hogy olvassam el. Elolvastam, elhűltem. Engedélyt kértem rá - megkaptam - hogy megoszthassam másokkal. Alább következik vágatlanul:
---------------------------------
Ezt a családomnak készítettem, valamint edzéstársaimnak, és mindenkinek, akit a sport által ismertem meg.
Kitartás. Minden ember életében felmerül ez a szó. De más okokból.
Sokan életünk alatt, munkánk során találkozunk vele. Vagy, pedig a sport által ismerjük meg igazán a szó jelentését. Ha valaki gördülékeny életet szeretne, ahhoz jó tanultság szükséges napjainkban. A jó tanultsághoz rengeteg tanulás, kutatás. Ezekhez pedig komoly kitartás szükséges. A sportban úgyszintén. Ha valaki jó eredményeket szeretne elérni, ahhoz komoly edzések kellenek, ezekhez pedig természetesen kitartás kell. Most, hogy így belegondol az ember, sokszor előfordul az életünkben ez a szó, igaz? Hisz mindenhez kitartás kell. Már az ókorban ismerték a szót. Mindent, amit építettek az ókorban, lehetetlennek tűnt, de a kitartás sikerre vezette őket. A piramisokhoz is mekkora kitartás kellett, hogy azokat a több tonnás köveket felvigyék a tetejére? Hatalmas. Néhány ember ezt el se tudja képzelni.
De eddig a munkáról volt szó. A sporthoz is nagyon sok erőfeszítés szükséges a kitartáson kívül. Minden nagy sportolónak ott van a fejében minden, ami futáshoz kell. De aki elkezdi a sportot annak tudnia kell, hogy célra csak a kitartás vezet.
A következő pár sorban a saját tapasztalataimat szeretném levezetni, amiket az elmúlt időben tapasztaltam.
Nemrég futottam le életem első félmaratonját, amely életem egyik legnagyobb sikere lett. Előtte nem futottam többet 10 km-nél, és úgy éreztem nem állok készen, hogy teljesítsem ezt a távot. Ám de a kellő „lökést” nem az ismerőseimtől érkezett, hanem a saját édesapámtól. Ha valaki, akkor ő biztos tud egy s mást a kitartásról. Ultrafutóként 12-24 órákat fut versenyen, tehát a szememben Ő a legnagyobb futó, és szeretnék a nyomdokaiba lépni. Ő támogatta a futásomat, és nagyon biztatott, még az utolsó pillanatokban is. A másik személy, aki nagy segítséget nyújtott, Boetsch Éva volt, aki velem lefutotta, és biztatott egész végig. Ezúton szeretném még egyszer megköszönni nekik. A rajtban kézzelfogható volt a feszültség, és ez még tetézte azt, hogy mennyire féltem a távtól, ami előtt álltam. 7 km-es körből volt 3 darab, amiből az első 2 nem is volt különösebben gond, mert annyit már futottam. Hanem az utolsó 7 km jelentette az igazi megpróbáltatást. Ott megtaláltam magamban a határt, amely fölé még sosem mentem, és ez most sem lett volna másképp. Hanem amikor átfutottam a célon, és mindenki szurkolt, kiabált, hogy: ,,Hajrá Gabi!”, az adta meg a végső löketet. Célom akkor az volt, hogy lefussam. De átléptem a határt, amitől mindig is rettegtem. És erre büszkébb vagyok, mint arra, hogy lefutottam. Beérkezésem utáni időm is meglepett. 2 óra 4 perc alatt leküzdöttem ezt a 21 km-t. Utána még egy fél óráig nem tudtam felülni, és csak utána gondoltam bele, hogy mit is vittem véghez. Lefutottam egy félmaratont. Ráadásul egész jó idővel. És átléptem a határt. Ehhez a sikeremhez is a kitartás segített. Utána pár hónappal jött az év végi felmérő futás. 5 kör a stadionban, azaz 2000 méter. Nem tűnik soknak egy félmaraton után. De az időeredményem miatt aggódtam. Előtte már ötször is ugyanannyit futottam, mert megálltam a határom küszöbén. Nem volt elég kitartásom. De elköteleztem magam, hogy idén nem így lesz. Elrajtoltunk, és rögtön a mezőny elején találtam magam. Megijedtem, mert azt hittem, hogy túl gyorsan kezdtem. Nem. A tempóm megfelelt. A negyedik körömmel is végeztem, aztán jött a baj. Elértem a határt. Na most ne ilyen vonalat képzeljünk el. Arról a határról beszélek, amit oly sok évvel ezelőtt húztam meg a fejemben. Képzeletben. Rájöttem, hogy fejben kell nagyon erősnek lenni ahhoz, hogy ezt véghezvigyük. És aztán, sikerült átlépni. Sikerült újra megtenni. Immár másodszor ebben az évben. Hihetetlen idővel, 7 perc 14 másodperc alatt lefutottam. Aztán vérnyomásmérés és az elmélkedés. Ismét sikerült megtennem azt, amit eddig nem tudtam. És mind a kettőhöz kitartás kellett. Itt is bebizonyosodik az elmélet. Ha megvan a kellő akaraterőnk és kitartásunk, bármire képesek lehetünk, amit csak szeretnénk.
Végül is, hogy szerezzünk kellő kitartást?
Sehogy. Ez az egész fejben dől el. Nem lehet megvenni. De ha megvan, sokkal elégedettebb magával az ember. Saját tapasztalatból mondom. Ha megvan a kellő akaraterő, kitartás, akkor az ember magabiztosabbá válik, és jobban bízik abban, hogy eléri a célját, és nem adja fel.
---------------------------------
Ennyi a levél. Sokszor átolvastam, még fogom is. Soha nem volt még, hogy a futásaim során a gyerekeim arca felderengett előttem, mint az ifjú Luke Skywalker előtt Obi-Wan Kenobi képe, valószínűleg ezután is egoista leszek verseny közben. De a tudat azért már ott van, valamit jól csinálok. És nagyon büszke vagyok!
Foto: Ironteam SE (2014. 6 órás OB, 2 órás váltó, 1. hely)
