Sokáig az edzéselmélettel úgy voltam, hogy a futáshoz futni kell. Ha sokat akarok futni, akkor sokat. Persze voltak régebben is és mostanában is úgynevezett erősítő edzések (főleg alapozási időszakban), amiket csináltunk tájfutóéknál mert muszáj. Az utóbbi években már ezek is kimaradtak, csakúgy mint a futás.
Mikor a futást elkezdtem komolyabban venni ismét, csak futóedzést végeztem, lassabb-gyorsabb tempóban távtól függően. Erősítés nulla. Viszont a húsz éve visszatérő derékfájdalmam miatt ellátogattam egy orvoshoz, aki "mélyháti izmok erősítése" gyógymódot javasolt. Azóta tudom, hogy vannak mélyháti izmok...
Ekkortájt Erika egyik kolléganőjével TRX edzést tervezgetett, amit enyhe mosollyal vettem tudomásul, menjenek a csajok csajos tornára. Mivel a kolléganő kiesett, mégsem ment, így utánaolvastam és beugrottam egy alkalomra. (Vagy legalábbis annyinak indult)
Az első alkalmat nem felejtem el. Szerencsére az Anita Fitness telt házas (18 fő) termében volt rajtam kívül 1-2 pasi, nem éreztem magam annyira hülyén. (Sztereotípiákkal jól elvagyok látva, na!)
Az első sokk a bemelegítés volt. Sok mindent el tudtam képzelni, de hogy aerobik elemekkel tarkítva üvöltő zenére egy tükörrel szemben állva fogok "táncikálni", azt még nem álmodtam soha, a kemény drogok elkerültek. Mivel egy fejjel simán magasabb voltam mindenkinél, így jól követhető volt az oda nem illésem, az esetlenkedésem.
A gyakorlatok már jobban mentek, szerencsére az izmok még működtek, nem volt hatalmas gond. Egészen a hasizmos gyakorlatokig, amikor rájöttem, hogy a már évek óta járó nők mellett egy rendkívül vizes és béna delfinként vergődöm a szalag alatt.
Vége nyújtás, lazítás és vége is az első alkalomnak. Mivel maga a mozgás bejött, így rögtön bejelentkeztünk a következő alkalomra, hogy legyen hely.
A gondok két nap múlva kezdődtek. Futás közben úgy levegőt venni, hogy irgalmatlan izomláz van a hasamban és a szomszédos, addig nem ismert területeken igen nehéznek tűnt. Ugyanez vonatkozott a karmozdulatokra is, meglepő helyeken fedeztem fel fájdalmas gócokat.
Az azóta eltelt 3 hónap alatt a heti egy alkalmat mindig megtartottuk, hacsak nem voltam éppen vidéken. Eddig azt hiszem két alkalom maradt ki, egy elfoglaltság, egy sérülés miatt. Ugyanúgy fáj, viszont már nagyszerűen tudok izomlázzal futni, szinte már hiányozna a szerdai, csütörtöki edzéseken.
Pár hete beszéltem egy ultrafutóval, aki azóta segíti a felkészülésemet és a TRX edzést jónak tartotta, megerősítve a döntésemet. Abban viszont lelombozott, hogy szerinte heti egy alkalom nem ér semmit, heti kettő kell ahhoz, hogy használjon. Ezt megpróbálom beleilleszteni az edzésekbe, de munka mellett ez nem egyszerű feladat. Rögtön utána Erika is kapott egy lökést, hogy sűrűbben erősítsen.
Pillanatnyilag a helyzet tehát az, hogy az edzés-izomláz-edzés-izomláz... körforgást állandósítjuk, én személy szerint kíváncsian várom az eredményét. Ami biztos, hogy lassan kezdünk beleszeretni ebbe a sportba, edzésfajtába.
Azóta pedig már nem tartom csajos hülyülésnek a TRX-et.
