Eltelt bő két hónap az alapozásból, nagyot változott azóta a sporttal kapcsolatban sok minden.
Kezdődött egy makacs csípőfájdalommal, amitől elég hektikusan indult a december, Karácsony előtt 1-2 héttel már kétségbeesve gondoltam az előttem álló hat hónapra, abban biztos voltam, hogy így nem lesz semmi 2016-ból. Hála az égnek - és Katának - a Jézuska egy fájdalommentes napot hozott, ami azóta is töretlenül tart. Végig tudom csinálni az edzéseket, az erősítésektől a hosszú futásig mindent, eddig egyszer volt gondom a derekammal, a Téli Mátrán a felfelében az előrehajoló (vagy hogyishívják) tartásom kicsinálta. De ez is kibírható volt, a célban pedig elmúlt és nem maradt vissza semmi.
Az első időszak a lassú futások jegyében telt, főleg miután a Cardio Controlnál voltunk teljesítménydiagnosztikán, ahol rögtönzött ajánlásként 140-es pulzussal lassú futást javasoltak állóképesség javításra. Miután megjött a papíralapú eredmény, elkezdődött az alapozás új időszaka.
A hosszú futások átkerültek hétvégére, ezeknek hossza változó, egyébként sima km gyűjtések, kirándulások a környéken vagy csak körbekerülöm Vásárhelyt. (Szerencsére városkám kifejezetten nagynak számít, egy karika a közigazgatási határ körül kb. 32 km)
Hét közben változó, heti egyszer beszöktünk egy tízemeletesbe, ahol a lépcsőházban szintedzést végeztünk. Már ismerem a lakókat, tudom ki, mikor ér haza, mit kapott Karácsonyra, hol vannak repedések a falon. Nem egy izgalmas edzésfajta, viszont egy kemény órát lehet eltölteni a fel-le lépcsőzéssel. Eredménye: látványosan változott a futóstílusom, a karmunkám javult, a tartásom is változott, a lépésfrekvenciám nőtt. Sokan mondták, hogy tönkreteszi a térdet, én ebből semmit nem éreztem, de így Velence előtt abbahagytuk, helyette más edzésforma jött be.
A TRX megmaradt, annyi változás történt, hogy heti kétszer járunk. Az egyik nap a péntek, emiatt a szombati hosszúkon állandó izomláz hasban, karban, vállban. Mikor hol, de valahol tuti. Inkább zavaró, elmúlik, legközelebb máshol lesz úgyis.
A maradék napokon a futásba tempós részek kerültek, azt hiszem a szakirodalom ezt fartleknek hívja. (Igazán nem lényeges a neve, csinálom oszt jóvan). Változó az edzések hossza, de teljesen normális a munka utáni két és fél órás edzés, estébe nyúlóan. Szerencse, hogy a család teljes tagsága ugyanezt csinálja, Erika minden nap, a gyerekek heti háromszor, így annyira nem hiányzok otthon.
Megszűntek a pihenőnapok. A futásmentes napokon van a TRX, így még simán élvezetesek az edzések, nincs túledzettség, kiégés. Vagy csak nem érzem, de akkor meg nem is gond.
Egészségileg évek óta ilyen jól nem éreztem magam. December végéhez képest közel 10 kilóval kevesebb vagyok, úgy hogy közben izmot is építettem. Derekam egy négyórás sportolást tuti kibír, ezt ki kellene tolni még 28 órával májusig, akkor lenne csak igazi. Az influenza átment rajtunk, konkrétan két sportmentes nap lett, a harmadikon már TRX-re elmentem, azóta sincs semmi gond. Nyugalmi pulzusom stabilan (napközben is) 52-54, ahogy utánaolvastam ez nem túl magas.
VISZONT!
Minden szép és jó, de lelkileg mégis betegszem. Olyan szépen elterveztem a tavaszt, 100 km-es OB, 24 órás OB majd UB, utána tájfutó 24 órás.
A 100 km-est elengedtem, tavaly megfogadtam, hogy kutyaütőnek nem járok versenyre, ha nem tudok normálisan futni, akkor inkább sörözök. Közben kiderült, hogy vasárnap lesz, másnap munkanap, éjszakai hazaéréssel, így sofőrt reménytelen találni. Tehát én leszek az, aki hajnalban vezet oda, majd verseny után haza, Erika foglalkozzon csak azzal, hogy nagyon ne kapjon ki. :) Beneveztem, elmegyek, indulok de tudom, hogy kiállok hamarabb. Így viszont az intenzitást sem fogom erőltetni, nem akarom, hogy megtörjön a felkészülés íve. (Hú, ez olyan jól hangzik, le kellett írnom!)
Sárvár 24 órás OB alap. Volt eddig... Voltunk egy, az UB egyéni indulóknak szóló Lubics Szilvi - Lőrincz Olivér előadáson, ami kis túlzással meghatározó élmény lett a felkészülésünkben. Itt mondta azt Olivér, hogy a 24 órát felejtsük el, öt hét nem elég a reinkarnálódásra. Hazafele a kocsiban beszélgettünk, hogy azért mi megpróbáljuk, legfeljebb pórul járunk és jövőre máshogy csináljuk. Eltelt három nap, mikor is újabb impulzus Márkus Öcsitől, hogy Sárvárt felejtsem el. Ő jól csinálta, rögtön felkínált egy toszkán terepultrát (103 km), hogy menjek velük, elég illusztris társaságban. Komolyan elgondolkodtatott, kipróbálhattam volna az új terep-Hokát. Erika rám bízta, felőle nyugodtan mehettem volna. Viszont nem tudok teljesen lemondani Sárvárról, így megmaradt az eredeti terv, április 23-án reggel tízkor a Nádasdy-várnál indulok. De nem 24 órán... vagyis de, de nem futok annyit... ígérem, 100-nál kiszállok... vagy kicsit később... ;) Erika annyiszor szívott már az én kísérgetésemmel, hogy az éjszakát/hajnalt/reggelt most az a legkevesebb, hogy megkapja tőlem.
Vérzik a szívem. Nem tudom, jól döntöttem-e, főleg Sárvár kihagyása fájdalmas, de május 29-én kora délutánig kiderül.
Kis vigasz, hogy július 2-3 (pont a szülinapomon!) lesz a tájfutó 24 órás a Bakonyban. Oda tuti megyünk, az ötvözi az összes szerelmet. (Erika - tájfutás - ultra).
